Tank a vadászmezõkön

CLUMBER SPÁNIEL

Elsô pillantásra a clumber talán nem is tûnik spánielnek, inkább egy kistermetû, szôrôs masztiffnak. Pedig spániel a javából, kiváló vadászkutya. Mivel olyannyira különbözik társaitól, származása valószínûleg örökre rejtély marad, és sok fajtához hasonlóan csak találgatni lehet, honnan származik ez a nehézsúlyú spániel. A fajta felépítését és jellegzetességeit szem elôtt tartva, talán hosszú teste, nehéz feje basset hound típusú kutyáktól származhat. Bár a régi spánieleket az angolok számtalan elnevezéssel illették – cocker, springer, szalonkavadász, etc. – néha még ugyanazon alom esetén is, a clumber szót hiába keressük a korabeli feljegyzések között. Ez persze még önmagában nem jelenti azt, hogy a clumber fiatal fajta lenne, sôt. Sokan ôt tartják a legrégibb spánielváltozatnak, melyet speciális vadászati célokra tenyésztettek.

Egyes szakértôk a fajtát Franciaországból eredeztetik. A teória szerint a francia forradalom idején Noailles herceg Angliába menekítette spánieljeit, melyeket generációkon át gondosan tenyésztett. Kutyái menedékhelyéül Newcastle hercegének kennelét választotta, a nottighamshire-i Clumber Parkban. A legkorábbi képi emlék a fajtáról Frances Wheatley 1788-ban készült festménye, mely Newcastle második hercegét ábrázolja, vadászatból hazatérve, három clumber spánielével.

A fajta népszerûsége felett az arisztokrácia egy szûk köre ôrködött szigorúan. Lord Arthur Cecil, Earl Spencer és Portland hercegének kutyái valószínûleg a Clumber Park spánieljeitôl származtak. Albert herceg azután kezdett érdeklôdni a fajta iránt, miután clumber spánieleket látott dolgozni Newcastle hercegének birtokán. VII. Edvárd királyi spánieljeinek az of Sandringham kennelnevet adta, miután 1861-ben megvásárolta Sandringham House-t.

Angliában 1859-ben szerepeltek elôször clumber spánielek kiállításon. Az elsô fajtaklub viszonylag késôbb, 1904-ben alakult meg. Az Újvilágba azonban igen korán jutott el a fajta Venables fôhadnagy révén, mikor ôfelsége 97. ezrede Halifaxban, Kanadában állomásozott. Az elsô clumber spánieleket az AKC 1878-ban regisztrálta, a klub megalakulása elôtt hat évvel. Ez a látszólag ellentmondásos körülmény úgy lehetséges, hogy már Amerikában már jóval az AKC megalakulása elôtt regisztráltak és törzskönyveztek kutyákat. Az AKC ezekbôl a korai törzskönyvekbôl három kötetet fogadott el, melyek az 1887 óta folyamatosan vezetett Stud Book Register alapját képezték.

Mikor az 1900-as évek elején megszületett a clumber spániel elsô hivatalos fajtaleírása, a standard, sokat vitatkoztak a clumber nehéz, olykor lelógó szemhéjáról. Sokak szerint ez csak a szem sérülésveszélyé fokozza, ami egy vadászkutyánál nem éppen szerencsés. Mások szerint viszont éppen ez a fajta egyik régi jellegzetessége.

A clumber spániel nagyon jó vadászkutya. Viszonylag lassan dolgozik, de jellegzetes, gördülô járása kényelmes, szilárd ügetést tesz lehetôvé egész nap, anélkül, hogy a kutya kifáradna.

Általában némán dolgozik, így nagyon közel tud kerülni a vadhoz. Biztos vadkeresô, és még a retrievereket is megszégyenítôen kiváló apportírozó, ha erre tréningezik. Bár nem éppen kistestû kutyáról van szó – súlya 30–36 kg –, a clumber spániel mozgékony, temperamentumos fajta. Hazánkba több jóminôségû import kutya is érkezett, bár még egyelôre kicsi a magyar populáció.