„A” vadászkutya

Mint az angol telivér a lovaknál, olyan előkelő helyet foglal el a pointer a vizslák között. Minden ízében igazi vadászkutya, mélyen gyökeredző kereső és vadat álló ösztönnel. Már egy kéthónapos pointer kölyök is jellegzetes testtartásban, mint egy élő nyíl, mered a zsákmányra. Rövid szőre, minden durvaságtól mentes izmoltsága, vibráló energiája küllemében is hasonlatossá teszi a nemes telivérekhez.

Bár tősgyökeres angol fajta, szinte általánosan elfogadott nézet, hogy a pointer spanyol vizslákból alakult ki. Feltételezik, hogy az 1713-as Utrechti Békét követően angol tisztek vittek haza magukkal spanyol és portugál vadászkutyákat. Ennél sokkal hihetőbb feltételezés, hogy a pointerek – vagyis a vizslák – Európa egész területén körülbelül azonos időszakban alakultak ki; hogy vajon teljesen őshonos kutyákból, azt ma már nehéz megállapítani. De ha kialakulhatott magyar, német vagy sok-sok francia vizsla, akkor felettébb furcsa lenne, hogy pont az angolok vizslájához kellettek spanyol ősök. Az angol „point” és a német „vorstehen” ige kutyákra vonatkozó jelentése teljesen azonos: jellegzetes pózban vadat állni. A magyar „vizslat” inkább csak a kereső tevékenységre utal.

A pointer pontos kialakulása számunkra már csak rejtély marad, az viszont biztos, hogy Nagy-Britannia határain belül fejlődött ki, közelebbről Angliában. Később, rókakopók, vérebek és agarak mellett, spanyol vizslákkal is keresztezték az angol kutyákat, akárcsak „setting spánielekkel”, de az angol és spanyol vonalakat kezdettől fogva megkülönböztették. A spanyol pointerek a XVIII. században az angol kutyákhoz képest kifejezetten nehézkesek és lassúak voltak; nyilván nem ezért használták fel őket, hanem a kereső és vadat álló ösztönt kívánták fokozni, mely a spanyol kutyákban különösen erős volt. Ha ez volt a cél, akkor sikerrel jártak a korabeli tenyésztők. A XIX. századi vadászlapokban számos figyelemreméltó, és olykor merőben hihetetlen történet jelent meg a korabeli pointerekről. Thornton ezredes Pluto és Juno nevű kutyája például egy és negyed órán keresztül állta a vadat, pontosan egy csapat fogolymadarat a szemtanúk szerint. Egy ennél jóval kevésbé hihető, ám annál szórakoztatóbb sztori szerint egy vadász elvesztette a kutyáját egy mocsaras vadászterületen. Mikor egy év múlva visszatért a helyszínre, két csontvázra bukkant egymás mellett: egy madáréra és a vadat álló kutyáéra.

Az első írásos emlékek a pointerről a XVII. századból származnak. Az 1650-es években még az agár-coursing volt a legkedveltebb vadászati forma, azonban már ennél is használtak pointereket. Nekik kellett megkeresniük és megállniuk a nyulakat. Miután megtalálták őket, szabadjára engedték az agarakat és kezdődhetett a vadászat. A XVIII. századra azonban a fegyveres vadászat szárnyasokra vált divattá, és a pointer egyenlő jogokra tett a szert a többi vadászkutyával, sőt hamarosan ő lett „a” vadászkutya.

A XIX. század során a kialakuló szetter típusokkal is keresztezték a pointereket. Ennek elsősorban a pointer ma már elképzelhetetlen vadsága lehetett az oka. Egy korabeli szerző szerint a pointer természetében volt valami vad, kegyetlen vonás, melyet nem lehetett korrigálni vagy kinevelni, csak ha zsenge kölyökkortól kézbe vették a problémát. Mivel napjainkban a pointer minden, csak nem vad, a megfontolt tenyésztéssel és szelekcióval úgy tűnik, sikerült ezt a kérdést is megoldani.

A pointer azon ritka fajták közé tartozik, melyeknél kezdettől fogva ugyanolyan hangsúlyt fektettek a típusos külső és a vadászösztön megőrzésére, fejlesztésére. Így gyakorlatilag nem létezik két élesen elkülönülő, küllemében eltérő változat, a show- és a munkatípus. Thornton kapitány egyik könyvében egy 1786 körül készült festmény Fleming of Barochan kapitányt ábrázolja vadászat közben. Vadászkutyái között egy pointer is látható, mely ma is megállná a helyét mint fajtája tipikus példánya.

A pointer tehát született vadászkutya, tele energiával és kereső ösztönnel, mely gyorsasággal és kitartással párosul. Képes messzemenően munkájára koncentrálni, sőt elhivatottan dolgozik bárkinek, nemcsak gazdája oldalán. Bár vadászszenvedélye hatalmas, családi kutyaként is tartható, feltéve, ha gazdájának van ideje és lehetősége naponta akár többször is foglalkozni kutyájával a szabadban. Ha sétáltatás közben kiélheti temperamentumát, a lakásban is nyugodtan viselkedik. Keveset ugat, de jelzőkutyának kimondottan barátságos természete miatt sem alkalmas.

A pointer alapszíne legtöbbször tiszta fehér, a test teljes területén eloszló kisebb-nagyobb foltok lehetnek citrom-, narancs-, fekete- vagy májszínűek. A standard az egy- vagy háromszínű egyedeket is elfogadja.