Szervezett szelekció tenyészszemlék, körungok keretei között folyhat. Ezeknek a rendezvényeknek olyan követelményeket kell állítaniuk a felvezetett egyedek elé, amelyek a lehetőségekhez képest a leginkább alkalmasak a kívánt tulajdonságok felmérésére, azaz garantálják a populáció egyedinek munkaalkalmasságát.

Mindenekelőtt feltétlenül szükséges a mérendő tulajdonságok meghatározása, azok külön-külön történő értelmezése, elemzése, azután pedig az elbírálás módjának kidolgozása. Az is problémák forrása, hogy a bírálatot végzők szemlélete gyakorta nem egyezik, így hát a rendszeres szemléletegyeztetés is elkerülhetetlen.

Német juhászkutyáknál a körungokon a viselkedésrepertoár nagyon szűk részének szinte csak jelképes felmérése történik, nagyon gyenge „őrző-védő produkció” formájában, amely az örökletes anyag megbecsülésére abszolút alkalmatlan. Ez a „teljesítménybírálat” inkább csak formaság, s a „tenyésztők” ebbe mintegy hallgatólagosan bele is törődtek, sőt, legtöbbjük ma már éppen egy szigorúbb és szakmailag megalapozottabb szűrőrendszer kidolgozása, bevezetése ellen tiltakozik. A jelenleg bemutatandó gyakorlat – akár munkavizsgáról, akár körungról van szó – szinte csak a zsákmányszerző ösztön aktiválására épített koreográfia, amely tulajdonképpen más ösztönkészlet vizsgálatát nem is teszi lehetővé. Minden tulajdonságot felmérni szervezett rendezvények keretei között nem lehetséges, ezért nagyon fontos a tenyésztői szemlélet formálása is, hiszen a tenyésztő az, aki saját állatainak viselkedését nap mint nap látja. Azonban egy új, az eddigieknél szakmailag megalapozottabb követelményrendszer kidolgozása – meggyőződésem szerint – segít majd a helyes, azaz a teljesítményorientáltság irányába terelni a jelenleg sajnos általánosnak mondható „küllemorientált tenyésztési” szemléletet.

Amíg a német juhászkutya terelőebként dolgozott, nem volt szükség egyéb készségének, tulajdonságának felmérésre. Hiszen ez a munka annyira sokrétű, követelményeihez csak az ehhez szükséges, rendkívül összetett, egészséges ösztönkészlettel rendelkező, maximálisan kiegyensúlyozott viselkedésű, fizikailag és pszichésen egyaránt ép, igénytelen, szívós egyedek tudnak csak alkalmazkodni. Ma már kivételnek számít, ha egy-egy kutya terelőfeladatokat lát el. A terelővizsgákra kötelezés sem jelenthet megoldást. A mai realitásokkal nem egyeztethető össze, hiszen ahhoz a helyi fajtaklubok mindegyikének tudnia kellene birkanyájakat és megfelelő területet biztosítani a kiképzéshez. Ráadásul nem nyújtana populációszinten megbízható képet, hiszen az egyed egyrészt nem lenne úgyszólván életen át tartó terhelésnek kitéve, amint ez az igazi terelőkutyák esetében történik, másrészt bizonyosra vehető, hogy a megmérettetésre százalékokban nem is érzékelhető populációrészt neveznének, így az állományátlagot megközelítőleg sem reprezentálná az eredmény.

Maradjunk a realitásoknál. Milyen pszichés tulajdonságok mérése elengedhetetlen a fajta használati alkalmasságának fenntartásához, fejlesztéséhez? Úgy gondolom, ezek a következők: erő, keménység, agresszió, aktív védekezési reakció, zsákmányszerző ösztön, apporthajlam, alaptermészet. A sorrend nem jelent egyben fontossági sorrendet, hiszen senki nem tulajdonosa a bölcsek kövének, hogy ilyen horderejű dolgokban fontossági sorrendet állíthasson fel. Maradjunk abban, hogy ezeknek a felsorolt tulajdonságoknak az állományszintű megléte elengedhetetlenül szükséges.

Mit jelentenek, milyen tőről fakadnak a jelzett tulajdonságok? Lényeges, hogy ebben egyetértsenek a szakemberek, csak akkor várható folyamatosan javuló tendencia a populáció örökletes anyagában. Mit is értünk az egyes kifejezések alatt?

Erő:

Az előző részben már beszéltünk erről. Ebben az esetben nem fizikai erőről van szó. A keletnémet tenyészszemle, illetve körungszisztéma az üldözési ösztön (amely nem feltétlenül azonos a zsákmányszerző ösztönnel) megnyilvánulását értette alatta. A magam részéről úgy vélem, hogy a kutyában, emberrel szemben ilyen esetekben nem mindig a zsákmányszerző ösztön aktivizálódik. A falkában történő rivalizálások utáni vesztes, vagy a territóriumsértő idegen üldözésének ösztöne is aktivizálódhat ilyenkor. Nagy valószínűséggel nem egyetlen ösztön, hanem összetett ösztönös megnyilvánulás a teljesítmény alapja ebben az esetben.

Keménység:

Szintén az előző részben tárgyaltuk részletesen. Mérése bár felfogható a bátorság, magabiztosság egyik tesztpróbájának is, mégsem meríti ki annak fogalmát, lévén annak ennél lényegesen több összetevője (pl. idegen emberekkel, állatokkal szembeni megnyilvánulások). Mindenesetre ebben a szituációban adott válaszreakciókból részinformációkat kapunk a bátorságra, magabiztosságra, küzdőösztönre, s mindezek terhelhetőségére vonatkozóan. A fogás hatékonysága is ez alkalommal vizsgálható.

Agresszió:

E tulajdonság nélkül valószínűleg az élet sem alakulhatott volna ki a Földön. A tulajdonság túlzott dominanciája azonban éppoly’ egészségtelen pszichére utal, mint hiánya, vagy csekély meglévősége. Kívánatos, hogy optimálisan (kifejezetten) érvényre jusson, de az egyed emiatt ne váljon irányíthatatlanná. Sokan azonosítják ezt a jellemzőt a bátorsággal, azonban ez már csak azért is téves megközelítés, mert a félénk kutya is gyakran agresszív. Sem bátorságot, sem félelmet nem jelent, amint oly’ sokan tévesen vélik, de ezekkel a tulajdonságokkal összefüggésben aktivizálódik. Fontos megnyilvánulás a territórium, a falka, a zsákmány, stb. védelmezésekor az aktív- más esetekben a passzív védekezési reakció mintegy kísérő jelenségeként.

Aktív védekezési reakció:

A nevében is benne van, ellentéte a passzívnak, amikor az egyed elkerülő reakcióval reagál a számára veszélyesnek vélt dolgokra. A kifejezett aktív védekezési reakcióval rendelkező egyed nem tér ki a küzdelem elől, sőt, inkább keresi rá az alkalmat, arra megfelelően motiválható. Az agresszióval együttesen megnyilvánuló ösztönös tulajdonság.

Zsákmányszerző ösztön:

Összetettsége miatt egész könyvet lehetne írni róla (akárcsak a többi tulajdonságról is), itt azonban csak nagyon rövid tárgyalására van lehetőség. A vadászat úgy az egyéni, mint a csoportos vadászati módoknál az alábbi folyamatra épül: a.) a zsákmány keresése, b.) becserkészése, c.) lerohanása, d.) üldözése, e.) megragadása, f.) tartós fogása, leteperése, illetve megölése, g.) halálra rázása, h.) elcipelés egy biztonságos helyre. Ez az ösztön a zsákmány (rongy, csibészkar) “halálra rázásával”, biztonságos helyre cipelésével elégül ki. Jelentősége az őrző-védő munkában inkább a fiatal egyedek felkészítésénél van, mint a végleges teljesítmény bemutatásánál. Pontosabban jobb, ha egy munkakutya veleszületett bátorsága, harci ösztöne révén teljesít, mint zsákmányolási ösztöntől vezérelve. A nyomkövetés tanítása során viszont igazán nagy segítségünkre lehet a zsákmány keresésére irányuló kifejezett hajlam.

Apporthajlam:

A zsákmányszerző ösztön részének tekinthető. A zsákmány cipelésére, hordozására irányuló hajlam. Önmagában történő vizsgálata nem ad kellő támpontot a zsákmányolási ösztön milyenségét illetően, annak összetett volta miatt. Sok kifejezett apporthajlammal rendelkező egyed nem reagál kellőképpen egy igazi zsákmányállatra, ugyanakkor számos olyan kutya, amely szívesen vesz üldözőbe vadat vagy háziállatokat, nem érdeklődik kellőképpen az apport iránt. Optimális esetben a két tulajdonság együttesen van meg. A jó apporthajlamú kutya kiválóan motiválható kedvenc játékaival a kiképzés bizonyos fázisaiban. A hajlam hiánya keservessé teszi a kiképzést, sok par force elem alkalmazását téve szükségessé.

Alaptermészet:

A németek wesennek (das Wesen) nevezik. A németjuhászosok zöme úgy vélekedik, helyesebb az idegen formulát használni, mert a természet, alaptermészet kifejezés nem fedi pontosan azt, amit a wesen fogalma takar. A magam részéről azonban nem tartom helyesnek a wesen szó használatát, hiszen azért, mert német fajtával foglalkozunk, nem feltétlenül szükséges, hogy a legkülönfélébb szakkifejezések német nyelven röpködjenek, annál is inkább, mivel az alaptermészet kifejezésnek ugyanaz a jelentése. Ebben az esetben a szótári meghatározás a mérvadó, nem a kifejezést használók kénye-kedve. Igaz ez akkor is, ha gyarló módon magam is gyakorta használom a wesen szót a magyar megfelelője helyett. A magyar irodalom nagyjai biztosan forognak a sírjukban anyanyelvünk elmagyartalanítása miatt. Gondoljunk csak arra, hogy a kuvasz, komondor, puli, magyar vizsla, stb. magyar fajták vonatkozásában is egyre sűrűbben halljuk a wesen kifejezést! Ez az én szememben éppen olyan, mintha a németek azt mondanák a német juhászkutyára, hogy ilyen vagy olyan az „alaptermesete” (!), csak így “e”-vel, ékezet és „z” nélkül, hiszen azt ők nem igazán jól tudják kiejteni. Micsoda képtelenség lenne! Mint a „tsegedi gulas”! Biztosan csodálkoznak rajtunk, ha nem is mondják – lévén kellőképpen udvariasak – hogy ezek a magyarok még maguk közt is kevert nyelvet használnak. Ha már azonban használjuk írásban is, akkor legalább írjuk helyesen: „wesen”. A fonetikus kiejtés szerinti „vézen” írásmód helytelen, hiszen a szó nem közkeletű idegen szónak számít, így az idegen szavak helyesírási szabályai vonatkoznak rá.

Elkalandoztam kissé a lényegtől. Szóval az alaptermészet a kutya legkülönfélébb szituációkban megnyilvánuló reakcióiból ismerhető meg.

Olyan mérce felállítása szükséges a tenyész-rendezvényeken, amelynek segítségével ez a tulajdonság is értékelhető. Ennek kidolgozása már csak azért sem könnyű feladat, mert ha sablon állítunk föl, az egyenlő mérce elv alapján, akkor ehhez kellőképpen fel tudják majd készíteni a gazdák a kutyáikat, márpedig nekünk a legkevésbé a tanult, sokkal inkább az örökletes készségek, tulajdonságok felmérése lehet csak a célunk. Hiszen a tenyésztésben, ahogy mondani szokás, semmi más nem számít, csak az, ami öröklődik.

Tekintve, hogy az öröklött tulajdonságok megnyilvánulásain a környezeti tényezők (pl. kiképézés) nagy mértékben módosíthatnak, szinte bizonyos, hogy egy-egy sajátság vizsgálatával annak örökletes mértéke bizonyossággal nem megállapítható, több sajátság vizsgálata összességében mindazonáltal nagyon valószínű következtetést eredményez, persze csak a megfelelő mérési módszerek alkalmazásával.

Tehát célul kellene tűznünk olyan mérési rendszer kidolgozását, amely éppen csak annyira a teljesítményvizsga szisztémája szerint mérlegeli az adottságokat, amennyire feltétlenül szükséges, s ahol csak lehet, improvizáció az analízis alapja. Persze ez kényes kérdés, hiszen kellő körültekintés híján sérülhet az egyenlő elbírálás elve, sorozatos kritikáknak kitéve a körungmestereket, mégis, hiszek abban, pontosabban csak abban hiszek, hogy megfelelő empátiával kidolgozható az a szisztéma, amellyel esély lehet az öröklött adottságok szüntelen sorvadásának megállítására, a fajta megmentésére, s csupán restaurálás helyett a folyamatos, következetes javítására.

Tudom, Klebelsberg Kunó egészen másra, sokkal nagyobb horderejű, a nemzetet érintő bajokra mondta, mindazonáltal talán nem tekintik szentségtörésnek, ha átültetem a német juhászkutya populációt és annak tenyésztőit érintő problémákra: „Olyan óriási a kár, hogy hatalmasat kell alkotnunk, ha nemcsak pótolni, hanem fejlődni is akarunk…”

Az is evidens, hogy a fajtagazda országnak illene megtenni az első lépéseket. Olyan jelek is mutatkoznak, amelyek szerint éppen az első lépéseket megelőző „startállapot” viszálya mérgezi az SV levegőjét. S bár néhány hónapja még reménykedtem egy ottani gyökeres szakmai előrelépés üdvözítő hatásában, ma már nem vagyok annyira derűlátó. Hiszen bár szükséges, de nem elégséges a megfelelő szakmai koncepció kidolgozása, fel kell merni vállalni annak az ódiumát, hogy kimondjuk, mely kutyák nem kívánatosak a munkakutya tenyésztésben. Ugye belátható: „küllemorientált” német juhászkutya tenyésztés nem létezhet, hiszen az a standard és a stephanitzi eszme leköpése!” Ahhoz, hogy ne így legyen, s a változtatás ne csak hangzatos szlogen maradjon, meg kell nevezni a tenyésztésben szívesen látott és nem kívánatos egyedeket egyaránt! Nos, ez azt jelentené, hogy a szemérmetlenül „hochzucht”-nak lódított állományrész elképesztően nagy hányadát ki kell, kellene selejtezni. A kivétel valóban minimális, hiszen a VA kanok közül például az 1985 utáni időktől napjainkig, talán csak Jack v. Trienzbachtal és annak néhány ivadéka tudott olyan – valószínűleg genetikailag is megalapozott – teljesítményt produkálni, amelynek okán méltóan bevonhatóak a teljesítményorientált tenyésztésbe. Az elmúlt kb. 2 évtized VA mezőnyének talán összes többi egyede csupán olyan teljesítményekre képes, amelyektől a teljesítményorientált tenyészeteknek saját közegükben is valamivel átlag alattinak tartott egyedei – genetikailag megalapozottan – szignifikánsan többre képesek. (Az már más kérdés, hogy a jelenlegi kiválasztási rendszer szakmaiatlanságának és elfogultságának köszönhetően egy ösztöngyenge, VA kutyából inkább lehetséges munkakutyának csúfolt egyedet kreálni, mint a valóban kiváló munkakutyákból esetlegesen VA tenyészegyedeket…) Utalok Karl-Heinz Baumöller cikkére „Megváltozott tenyésztési viszonyok az SV-ban” NJ Újság 2004/3. szám (forrás: SV-Zeitung), abban is leginkább az utolsó mondatra, amelyet nem a kedélyek borzolása, hanem a tények és az elvárható szakmai orientáltság okán külön is idézek: „Hogyan tudna tehát Rikkor Bad-Boll egy BSP győztest örökíteni, ha ősei közt nem szerepel egyetlen olyan kutya sem, amelyek munkakutya tulajdonságaik révén számos területen sikerrel alkalmazva lettek?”

Ha ez a tendencia megtorpan, s nem folytatódik az alaptermészetükben (de felépítésükben is) hibás egyedek megnevezése, s azt követően tenyész-felhasználásuknak – nem feltétlenül a megtiltása, de – drasztikus és szakszerű mérséklése, akkor az egész anyaországi változtatási igény pusztába kiáltott szó marad… Természetesen mindez bár nagyon szükséges, nem elegendő. Meg kell történnie egy megbízható valós (!) szűrőrendszer kidolgozásának, a fentebb jelzett tulajdonságok vonatkozásában. Az általam leghatékonyabbnak tartott változat a hajdani keletnémet ZTP és körungszisztéma átdolgozott, kiegészített verziója. Az eddigiekhez képest az lenne új benne, hogy még szélesebb tulajdonságréteget mérne föl, és a mérés módja is változna valamelyest, jobban törekedve az öröklődő adottságok valós feltérképezésére. Hogyan lehetne ezt kivitelezni? Ne feledjük, a standardország csak a tenyésztés célját határozza (határozhatja) meg számunkra, a hozzá vezető út a mi utunk kell, hogy legyen. Ennek kidolgozása nem fog menni korábbi megalapozatlan presztízsek, s a fajta elemi érdekeit semmibe vevő üzleti érdekek sérelme nélkül. Azt hiszem, tenyésztésirányításunk ennek ódiumát felvállalva tevékenykedhet csak eredményesen. A „szatócsérdekekkel” és a kétes értékű „német mítosszal” megvívni a harcot pedig lényegesen nehezebb lesz, mint amilyen kihívás elé állít majd bennünket a szakmai munka, noha az sem könnyű, de ismerve a maradék állományrész kvalitását, annak genetikai megalapozottságát, megfelelő következetesség esetén a siker evidenciaként előre elkönyvelhető.

Adós maradtam még a lényeggel, vagyis az általam legcélravezetőbbnek tartott megoldás részletes ismertetésével. A téma nagyságára tekintettel azonban nem sűríteném bele ebbe a cikkbe, lássuk majd a következő számban!