Buddha testôre Shih-tzu

A shih-tzu kistermetû, kb. 26 cm marmagasságú kutya, mégis egy nála jóval hatalmasabb állat, az oroszlán megtestesítôje volt a tibeti és kínai kultúrában. Bár kínai fajtáról van szó, a shih-tzu tibeti eredetû. Korai tibeti feljegyzések említenek egy kistermetû házikutyát, mely éppolyan vastag bundájú, mint a tibeti masztiff, de sokkal jobb hallása révén az ô feladata volt veszély esetén riasztani termetesebb társait. A legenda szerint Buddhát apró termetû kutyák kísérték, melyek baj esetén hatalmas oroszlánokká változtak. Az oroszlán számos kultúrában a bátorság, az erô és hatalom jelképe. A tibeti lobogón is látható oroszlán, a dalai láma trónusát pedig nyolc oroszlán hordozza. Persze praktikusabb volt úgynevezett oroszlánkutyákat tartani mint igazi oroszlánokat.

Sok írásos utalás, képzômûvészeti emlék maradt fenn apró ázsiai törpekutyákról. Egy i.e. 500-ban keletkezett könyv kurta pofácskájú ebeket említ, melyeket a hölgyek magukkal visznek, ha kikocsiznak, illetve szóba kerül egy másik kicsi kutya is, mely rendszerint az asztal alatt tartózkodik. Kínában pedig igencsak alacsonyak voltak az asztalok! Már i.e. 960-ból származik az a tudósítás, mely szerint egy türkmén fejedelem két 19 cm marmagasságú törpekutyát küldött Kou-cu császárnak. Ezekre az apró jószágokra gyakran használták az oroszlánkutya megnevezést, ami azonban nem teljesen fajtát jelölt, hanem inkább a kutyák dús, bozontos, oroszlánsörény-szerû szôrzetére vonatkozott. Talán a tibeti terrier, a shih-tzu, a pekingi palotakutya és lhasa-apso közös ôse volt ez a kis oroszlánkutya, vagy csak egyszerûen ezen fajtákra vonatkozó gyûjtôfogalomnak kell tekinteni a kifejezést. Mindenesetre Európába ezekrôl az apró, aranyszínû kutyákról Marco Polo hozott hírt elôször, aki 1271-ben átutazott Közép-Ázsián, eljutva egészen Pekingig.

Angliába 1930-ban érkeztek olyan kutyák, melyeket kezdetben ugyan lhasa apsónak tartottak, azoktól mégis egyértelmûen különböztek, elsôsorban fejformájuk és szôrzetük tekintetében. Sokan „kínai apso ebeknek” hívták ôket, és nem is volt olyan helytelen ez a megnevezés, hiszen maguk a kínaiak is gyakran „Tibetbôl idevetôdötteknek” hívták ezeket a törpekutyákat. Mivel a buddhista üdvtan tiltotta a kutyák áruként való kezelését és a velük való kereskedelmet, így a tibeti törpekutyák mint ajándékok kerülhettek Kínába, hiszen a dalai láma is 1653-as látogatása során egy oroszlánykutyát ajándékozott a kínai császárnak.

A Ming dinasztia alatt a shih-tzu népszerû háziállat volt, az uralkodócsalád kedvence. A kutyák tenyésztésével kiválasztott udvari eunuchokat bíztak, akik egymással versengve próbáltak olyan példányokat létrehozni, melyek elnyerik a császár tetszését. A kiválasztott egyedeket lefestették, függönyökre, drapériákra vagy faliszônyegekre került a képmásuk. Magánházakba csak olyan kutyák kerülhettek, melyek nem feleltek meg az eunuchok szigorú mércéjének.

A kicsiny, de annál nagyobb szôrzetû jószágokat krizantém-arcú kutyának is hívták, mert az arcorri részen, az orr tövénél minden irányban nô a szôr. Sajnos az elsô világháború, a japán megszállás és a kommunista forradalom hatására szinte teljesen megszûntek a kínai tenyészetek. A Peking Kennel Club 1934-ben alakult meg, s 1938-ban szövegezték meg a hivatalos fajtaleírást, egy orosz menekült, Madame de Breuil segítségével.

Angliába 1930-ban érkeztek az elsô példányok, Miss Madelaine Hutchins és Mrs. Douglas Brownrigg’s vásárolt néhány kutyát Kínában. Ezekkel az egyedekkel kezdôdött a tenyésztés Angliában. Elôször apso néven regisztrálták ôket, egészen addig, míg a Kennel Club két különálló fajtának határozta meg a lhasa apsót és a shih-tzut. 1933-ban mutatkozott be az elsô shih-tzu angol kiállításon. Eredeti, látványos megjelenése hamar népszerûvé tette a különleges kutyákat kedvelôk körében, egyre többen kezdték el tenyészteni. 1935-ben alakult meg a Shih Tzu Club of England. A Kínából importált ebek leszármazottjai kerültek a skandináv illetve más európai államokba, sôt Ausztráliába is. Emil Hauck professzor 1965-ben említi a shih-tzut, kínai oroszlánkutyának nevezi, sôt két változatát is említi: egyik a nao-t’ou, melynek fején és pofáján bozontos szôrzet és szakáll található, a másik a tou-tou, melynek arcorri része kurta szôrzetû.

A shih-tzu kívánatos marmagassága maximum 26,7 cm. Testsúlya 4–7 kilogramm. Teste hosszabb, mint amilyen magas. Minden elképzelhetô színben és árnyalatban tenyésztik. Elegáns, hosszú szôrét rendszeresen ápolni kell, különben könnyen filcesedik és csomósodik.

Élénk, éber, játékos, kedves jószág.